Céljaink
KÖNYVELŐIRODÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK CÉLJAI
Még 2007. év végén kezdeményezte több könyvelőiroda vezetője, hogy a működő könyvelőirodák számára létrehoz munkakörülményeik javítása céljából egy szakmai érdekképviseleti szervezetet.
A Könyvelőirodák Országos Szövetségének (KIROSZ) alapítói megállapították, hogy a könyvelőirodai szolgáltatók valódi szakmai érdekképviselete hiányzik a hazai érdekképviseleti palettáról. Annak a véleményüknek adtak hangot, hogy e hiányból mára szakmai hátrányok keletkeznek. Nincs olyan szervezet, amely ennek a magyarországi viszonylatban jelentős létszámot érintő rétegnek valódi, és hatékony érdekképviseletet biztosítana.
Fentiek miatt megalakult érdekképviseleti szövetség a könyvelőirodák sajátos gondjainak megoldását helyezi előtérbe. A Szövetség fő feladatait nem az oktatások és jogszabály-magyarázatok képezik – bár az önképzést, az adójogszabályok adózási teendőinek értelmezését nagyon fontos feladatnak tartjuk – hanem ettől eltérően, az irodai működés feltételeinek jobbításában kíván érdekérvényesítést megvalósítani!
A hosszas kérdésekre a válasz a jelenlegi helyzetben található, miszerint a könyvelőirodai szakma országos szinten nem egységes, szervezetlen, szakoktatási háttere nem célratörő. Az egység hiányában az egymás mellett működő szervezetek érdekérvényesítő képessége nyilvánvalóan nulla.
Hiányzik könyvelőirodai szolgáltatás zsinórmércéje! Ennek meghatározását nem lehet az ügyfelektől várni, holott jelenleg túlnyomórészt az ő igényeik alkotják a piaci kereslet minőségét.
A mai viszonyok között a hatóságok szemében a könyvelő ugyanolyan vállalkozó, mint az ügyfele. Pedig ha jól végiggondoljuk lehetőségeinket: múlhatna rajtunk több fontos, és kívánatos dolog. Például az adótudatos magatartásra, jogkövetésre, a helyes gazdálkodásra tett ösztönzés, az állampolgári kötelezettségekre való rendszeres emlékeztetés, stb. Ehhez azonban egy egységes és kiszámítható helyzetben lévő könyvelőirodai rendszerre lenne szükség! Ezt a ma már elvárható helyzetet a pénzügyi kormányzatnak is érdeke lenne megteremtenie!
Hogyan várható el az adóbevételek emelkedése, a közteherviselő réteg kiszélesítése, ha az arcvonalban álló könyvelőirodák szerepe, pozíciója ezt nem támasztja alá?
A könyvelőirodai szakterület közel húszezer vállalkozásának nincs a pénzügyi kormányzattal, és saját magával szakmai párbeszédre lehetősége, nincs érdekérvényesítő képessége.
Az adójogszabályok végrehajtásának részletei lényegében a könyvelőirodák működési körülményeit, az ott dolgozók munkavégzésének minőségét, feltételeit határozzák meg. A tapasztalható visszásságok okai:
- Az, hogy az egyes adójogszabályok nyelvezte sérti a jogalkotási törvényt,
- Az, hogy a bevallási rendszer nem hogy előre nem kerül kiadásra, hanem inkább a leadási határidő előtt hetekkel kerül véglegesítésre,
- Az, hogy ezek adatigényét nem tudjuk év elején előre megszervezni, hogy többször hibásan dolgozik a bevallási rendszer,
- Az, hogy senki nem hívja fel a figyelmet a vállalkozói kultúra nagyfokú hiányára, az ebből fakadó anomáliákra, ezzel úgy teszünk, mintha ez olyan magától értetődő lenne Magyarországon! A könyvelőirodák ügyfeleinek jó része nem tudja (ezúton is megkövetjük a kivételeket!), hogy neki, mint vállalkozónak milyen tartalmú szolgáltatást is kellene igénybe vennie, kérnie és kapnia egy könyvelőirodában! Ez az ellentmondás is csak alátámasztja előbbi véleményünket!
Mindezek azt jelentik, hogy munkakörülményeinket egy állami-, hatósági utasításrendszer határozza meg, melyeket úgy kell elviselnünk, ahogyan az éppen alakul, véleményünk és javaslatunk kifejtésének teljes hiánya mellett.
Kijelenthetjük, hogy nincs az érdeksértő helyzetekre, ésszerűsítést ígérő megoldásokra tárgyalási lehetőségünk. A hatóság a jelenlegi rendszerben ugyanolyan vállalkozónak tekint bennünket, mint magukat az ügyfeleinket, holott közszolgáltatást támogató feladatokat kell nap, mint nap megoldanunk.
Hozzávetőlegesen közel 20 ezer könyvelőirodában dolgozó, körülbelül 30-50 ezer szakember munkakörülményeiről van szó!
Ma több százezer vállalkozás nem nélkülözheti a könyvelőirodai szolgáltatásokat, amit nyugodtan nevezhetünk tartalma, és a széles körű igények miatt: közszolgáltatást segítő tevékenységnek. A könyvelőirodák szerepe jelentős, de helyzetük ezzel mégsem arányos! Ezen változtatni kell, meg kell oldani egy hatásos érdekképviselet kialakítását, létre kell hozni egy olyan szervezeti mechanizmust, amely rugalmasan igazodik a mindenkori helyzethez, és lépésről lépésre a szakma érdekeinek érvényt szerez. A Szövetség elnöksége arra számít, hogy ez nem azonnal fog megvalósulni, hanem csak fokozatosan, kisebb lépésekben és középtávon várható eredmény.
A Könyvelőirodák Országos Szövetségének elnöksége arra kéri az ide látógató kollégákat, amennyiben egyetértenek az itt leírtakkal töltsék le az alapszabályt, és a tagfelvételi kérelmet / belépési nyilatkozatot, amit postán is elküldhetnek, vagy az info@kirosz.hu email címünkre továbbíthatnak.
Gondolja végig Kedves Olvasó, hogy az itt felvetett kérdéseknek mekkora a realitása, mutatkozik-e jobbításra valós igény, s egyáltalán beszélhetünk-e ma erről a témáról! Ha igen, akkor kérjük, belépésével támogassa Szövetségünk céljait! A könyvelőirodák normális munkakörülményeinek kialakítására országosan egységes, közös erőfeszítéseket kell tennünk. Különböző területeket érintő megoldásokkal (megoldási javaslatokkal) törekednünk kell a szakma jövedelmezőségének, tekintélyének emelésére.
Nem a mára kialakult torz verseny korlátozását szorgalmazzuk, hanem a mostani káros, romboló állapotok megváltoztatását szeretnénk elérni. Versenyezni szabályozott keretek között kellene, etikusabb is lenne, feltételezhetően a jövedelmezőség is emelkedne a szakma presztízsével együtt.
A Könyvelőirodák Országos Szövetségének elsődleges céljai:
- Szervezni és egységesítési céllal összefogni a könyvelőirodákat,
- Képviselni a könyvelőirodák szakmai és gazdasági érdekeit,
- Elősegíteni a könyvelőirodák működését könyvelőirodai szolgáltatási standardok, szolgáltatási minimumok kimunkálásával, ezek ajánlásával törekedni a szakma egységes megjelenésére,
- Elősegíteni és kezdeményezni a könyvelőirodák egymás közötti kapcsolatainak fejlesztését,
- Elősegíteni és kezdeményezni a rendszeres párbeszéd és szakmai kapcsolat kialakítását a területet felügyelő hatóságokkal,
- Ellátni az érdekképviseleti, az érdekegyeztető és kapcsolattartó feladatokat,
- Könyvelőirodai működési, szervezeti modellek, technológiák kidolgozásával, ajánlásával, bevezetésével támogatni tagjainak könyvelőirodai szakmai szolgáltatói tevékenységét,
- Etikai szabályok kidolgozásával segíteni a szakma etikus versenyfeltételek közötti működését,
- Elősegíteni a szakma tekintélyének elismerését, növelését.
A Könyvelőirodák Országos Szövetsége céljainak megvalósítása érdekében konstruktívan együttműködni szándékozik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, akik eredményesen segíthetik ebben. Vállalt céljaink csak részben valósíthatók meg rövid idő alatt, viszont ezek kivitelezésére mindenkor hatékonyan törekszünk annak érdekében, hogy igazi, elismert érdekképviseletté váljunk. E célok megismertetéséhez szakmai, szervezeti és szakmapolitikai felvilágosító munkát kell végeznünk, elsősorban a szakmai sajtóban könyvelőiroda-tagjaink munkájának segítésére, tevékenységük népszerűsítésének érdekében. Ezeket elsősorban az Önadózó szakmai lapban kívánjuk megjelentetni, közleményeinket, tájékoztatásainkat e lap hasábjain tesszük közzé.
Tisztelt Kolléga!
Kérjük, támogassa Szövetségünket célkitűzései elérésében, vegyen részt munkánkban, kérjük ezen az oldalon található jelentkezési lapot kitölteni, és címünkre megküldeni szíveskedjen.
Kelt Budapest, 2010. szeptember 27.
Könyvelőirodák Országos Szövetségének Elnöksége





